Gyöngy az örök klasszikus: hogyan állapítsd meg, hogy valódi-e?

Általában fehér-törtfehér, közel szabályos, mintegy 2,5-10 mm közötti átmérőjű, többnyire kerek ékesség fülben, gyűrűn, nyakban. Egy különleges drágakő. Látványa alapján rögtön be tudjuk azonosítani, de azon kívül, hogy létezik belőle “igaz-” és “termés-”, valamint, hogy nem olcsó csecsebecse, sajnos sok mást nem tudnunk róla. Kapható még egyáltalán igazgyöngy a piacon? El tudnánk dönteni, hogy megéri-e az árát a kínált portéka vagy sem? Felszínre hozzuk a kagylók titkait! Tárjuk fel őket!

Read More

felnik

Röviden és tömören a felnikről

A megfelelő keréktárcsával a járgány villámcsapásra szebb, mutatósabb lesz. Nem csoda, hogy a felnik esztétikai szerepük miatt annyira kedveltek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy olyan alkatrészekről, tartozékokról van szó, amelyek kihatnak a járgány működésére. Hogyan található meg az ideális tárcsa? Pontosan mire szükséges figyelni? Ugye elméletben nem mondható nehéznek a felnik megtalálása és a jó modell megvétele, ugyanis az autógyártók megadják azt a legkisebb és legnagyobb keréktárcsa és gumiméretet, amivel a verda biztonságosan közlekedhet. Tehát az autó képességeiért bizonyos tűréshatáron belül, a jelölt felni-gumi mérethatárok közötti kerekek használata mellett szavatolnak. A felnik tehát rendelkeznek egy maximum és egy minimum szélességi értékkel és átmérővel. Természetesen igaz ez az abroncsra is. Ennél további fontos paraméterek léteznek, akárcsak a gumi sebességindexe, terhelhetősége, hogy a mérethatárok között az alkalmazható gumiméreteknek egymás váltóméreteinek kell lenni. Mindezen adatok azért lényegesek, mert kihatnak a felnik működésére. Ha valaki átlépi vagy nem éri el a megengedett értéket, sajnos nem vezethet biztonságosan, hiszen a verda másképp működik és teljesít.

Read More

kontakt ekcéma

Hogyan kezelhető a kontakt ekcéma?

Az ekcéma a legmakacsabb bőrbetegségek közé sorolható, ami sajnos az arcbőrt sem kíméli. Az egyik ismert formája a kontakt ekcéma, amelyiknek a megelőzése és kezelése a legfontosabb lépések közé sorolható a tünetek eltüntetését illetően. A legfontosabb, amit minden érintett ember tehet, az allergének elkerülése. Ha nem érintkezik az anyagokkal a bőr, akkor a betegség lassan, de biztosan visszahúzódik. A kontakt ekcéma kezelésekor nagyon lényeges a megfelelő ápolás és hidratálás. A kiszáradt, ápolatlan bőrön a kontaktekcéma mindig súlyosabb tüneteket okoz. Kevesen tudják, de egyáltalán nem tanácsos a betegséggel a hosszú fürdők mellett dönteni, hiszen az nem tesz jót a bőrnek. Sokkal jobb a gyors zuhany. Azonban ezt sem szabad túlzásba vinni. Hetente maximum háromszor szabad zuhanyozni. Nyilván, ha az élethelyzet és szituáció úgy kívánja, akkor lehet többször is. A kontakt ekcéma kezelésekor lényeges a természetes alapanyagú, semleges kémhatású, kímélő szappan vagy tusfürdő alkalmazása. A megfelelő termék képes megtartani a bőr természetes zsír- és faggyútartalmát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az antibakteriális hatással bíró szappanok sokkal jobban szárítanak, mint a folyékony szappanok és gélek. Csakis azokon a testrészeken használható az antibakteriális mosakodó szer, amelyek valóban tisztításra szorulnak.

Read More

megtudhatja mennyi a gyerektartás összege

Nem egyszerű, de megtudhatja mennyi a gyerektartás összege!

A gyereknevelés egy igazán komplex dolog, még abban az esetben is, ha ez családban történik. Sajnos, egyre gyakoribb, hogy a szülők elég korán elválnak, aminek eredményeképpen komoly harcok veszik kezdetét több szinten a gyerek nevelésével kapcsolatban. Ha szeretné, megtudhatja mennyi a gyerektartás összege, ugyanis ennek precíz, jogilag meghatározott alapja van. Természetesen semmi sem annyira egyszerű, mint elsőre gondolná, hiszen rengeteg meghatározó tényező van ebből a szempontból. Fontos a gyerek neme, kora, egészségi állapota, speciális igényei, társadalmi helyzete és hasonlók. Nagyon szerencsés helyzet, amikor a szülők teljesen belátó módon, közös megegyezéssel tudják nézni a kicsi érdekeit. Ilyenkor kifejezetten egyszerűen megoldható a költségek megosztása, amivel mindenki jól jár. Viszont, ha a bíróság kell döntsön, akkor a vidakovics.hu oldalon megtudhatja mennyi a gyerektartás összege.

Read More

fűtés rendszer átmosása

Midőn tanácsos a fűtés rendszer átmosása?

Nagyon kényelmes fűtési megoldás a központi fűtés, hiszen egységes meleget biztosít a házban anélkül, hogy a szénnel vagy fával szemetelnünk kellene. Azonban előfordulhatnak hibák, amelyek a fűtésteljesítményt nagyban csökkentik, a legtöbbször a csövekben található szennyeződések okozzák ezeket. Olyan esetekben indokolt a fűtés rendszer átmosása, amikor csak foltokban melegszik a radiátor, nem mindegyik fűt stb. Ha a felsorolt hibákat tapasztalja, akkor ajánlott felvennie a kapcsolatot a futesrevital.hu weboldalon megismerhető szakértői csapattal. Őket bizalommal hívhatja, mert nagyon korrekt munkát végeznek. A fűtés rendszer átmosása előtt, a szakember hőkamerával átvizsgálja a rendszert, ha pedig dugulás vagy hőfoltok fordulnak elő, elkezdi a munkát. A gépi vegyszeres átmosás 15-60 százalékkal hatékonyabbá teheti a működést, illetve javítja a hőleadást, persze a szennyeződés mértékétől függően. Tulajdonképpen a fűtés rendszer átmosása abból a célból történik, hogy az eredeti állapothoz közeli fűtésteljesítményt érjünk el.

Read More

Mire jó az okosóra?

A technológia fejlődésével egyre több készülék szolgálja ki a mindennapi igényeinket. Sokszor a praktikusság és a könnyű elérhetőség az, ami igazán hasznossá és modernné teszik ezeket a tárgyakat. Az egyik leghasznosabb és széleskörűen alkalmazott eszköz az okos karóra, amivel a telefonos értesítéseket és a sporttevékenységeinket is nyomon követhetjük. Nézzük, mi az előnye, ha rendelkezünk egy okosórával!

Read More

öntöző ára

Öntöző ára: milyen a korrekt árajánlat?

Akik a locsolórendszer megépítésén gondolkoznak, gyakran azzal a kérdéssel fordulnak a szakemberekhez, hogy mi mennyibe kerül. Az öntöző ára nagyon sok mindentől függ, hiszen számtalan olyan tényezővel kell számolni, ami kihat a végső összegre. Természetesen vannak olyan elemek, amiknek az árát egyből meg lehet adni. A tényezők összegzését, a követelmények megértését követően, tehát a megrendelő és a kertmester megbeszélése után kirajzolódik egy olyan ajánlat, amiben az öntöző ára világos és érthetően látszik. Egy korrekt öntözőrendszer árajánlatnak számos fontos ismertetőjegye van. Ott van a tény, hogy például a felmérésért a kertépítő nem kér pénzt. Pontosan ezt vallja az ontozorendszeres.hu oldalon is megtalálható szaki. Miért? Mert ugye a kuncsaft csakis akkor kerül döntési helyzetbe, amikor már tudja, hogy miért mennyit fizet majd. Ezt csak a felméréssel, vagy az online adatok feldolgozásával tudja megmondani a mester a megrendelőnek. A szakértő szerint azoktól az árajánlatoktól óvakodni kell, amikben nincsenek tételesen feltüntetve az öntöző alkatrészei és nincs külön feltüntetve az öntöző telepítési munkadíja. Az öntöző ára ezeket is tartalmazza, rögtön az elején, és nem pedig extra kiadásokként jelennek meg a projekt befejeztével. Csakis egy olyan árajánlatot szabad elfogadni, ami könnyen értelmezhető és átlátható.

Read More

dugattyús kompresszor

A dugattyús kompresszor legfontosabb pozitívumai

A kompresszorok olyan szerkezetek, amik sűrített levegőt termelnek különféle célokra. Számtalan típusuk ismert, és az egyik legnépszerűbb modellnek a dugattyús kompresszor bizonyul, amelyikkel számos helyen találkozni lehet. Műhelyekben, garázsokban, ipari létesítményekben, gyárakban és üzemekben egyaránt nagy szükség lehet a hatékonyságára. Milyen előnnyel rendelkezik ez? Ami a tulajdonosokat a leginkább érdekli, az alacsony egységköltség. Érthető módon ez rengeteg fogyasztót vonz. A dugattyús egységek megfizethető árai ellenére a technikai jellemzőik nem alacsonyabbak a drágább berendezésekhez képest. Jó tulajdonság még a dugattyús kompresszor esetében, hogy a gázok sűrítésében is remekel. A széles körben alkalmazott ammónia az efféle kompresszorok működtetésére nem hat ki negatívan. A gázra a hűtőszekrény hűtőegységeiben lehet szükség. Mivel tartós eszközről van szó, a karbantartásra nem kell sokat költeni, a javítást pedig ritkán kell elvégezni. Ha pedig mégis baj lenne a géppel, az alkatrészek nem kerülnek sokba. Szerencsére a dugattyús kompresszor összes tartozéka cserélhető vagy megszerelhető. Nagy előny még, hogy a berendezés rövid idejű működése is elérhető. Így az egység szakaszos működtetése kiküszöböli a megszakítás nélküli használat szükségességét.

Read More

automata öntözőrendszer

Az automata öntözőrendszer sokféle előnye

A modern locsolórendszerek telepítésének költsége gyorsan megtérül. Ugye ott a tény, hogy az automata öntözőrendszer segítségével hamar elérhető a leghatékonyabb energia megtakarítás. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy egy olyan berendezésről van szó, amelyik takarékosan és nagyon egyenletesen juttatja ki a vizet a zöld területre. Ezen tulajdonságok kombinációjának hála, alig pár éven belül megtérül a befektetés és attól a ponttól kezdődően az automata öntözőrendszer egy teljesen jövedelmező eszköznek minősül. A rendszer sikere a vezérlőegységnek tudható be, amelyik sokféle programozási opcióval bír. Így mindig kiválasztható az öntözés legoptimálisabb időpontja, ami lehet hajnalban vagy épp késő este, tehát akkor, amikor a legkisebb a párolgási veszteség. Az is az automata öntözőrendszer előnyei közé sorolható, hogy a családi nyaralás esetén sem kell a kert kézi locsolását rokonokra, szomszédokra bízni. Egy pillanatig sem kell attól tartson a tulaj, hogy amíg ő nyaral, addig a virágok nem jutnak hozzá a megfelelő mennyiségű vízhez és lassan elhalnak. Sokak szerint pedig a legfontosabb pozitívum az, hogy egy kisebb, kevéssé tagolt, egyszerű és szögletes kertben az automata öntözőrendszer kialakítása házilag is megoldható, így nem kell egy szakértőt hívni és a szolgáltatásaiért fizetni.

Read More

egyedi karikagyűrűk

Egyedi karikagyűrűk szerelmeseknek tervezve

A jegygyűrűket már régóta a szeretet és a hűség szimbólumának tekintik. Azonban nemcsak bizonyos rituális jelentéssel bírnak, hanem egyszerűen csodálatos díszekként is szolgálnak a pároknak. Az olcsó, ugyanakkor egyedi karikagyűrűk azoknak a fiatal szerelmeseknek jelentik a legjobb megoldást, akik nem rendelkeznek túl nagy költségvetéssel a nagy napra. A szűkös anyagi lehetőségek egyáltalán nem jelentik azt, hogy ilyen helyzetben csak a legegyszerűbb ékszereket kell megvásárolni. Napjainkban az ékszerpiac trendjei között demokratikus árakra és a termékek eredetiségére is számíthatunk. Ezért az egyedi karikagyűrűk olcsón történő megrendelése egyáltalán nem jelent problémát. Természetesen fontos, hogy a választott ékszerek mindkét félnek tetszenek. Érdemes odafigyelni az olyan népszerű nemesfémekből készült modellekre, mint az arany és az ezüst. Ezek az egyedi karikagyűrűk klasszikus alapanyagai, bár a tervezők manapság más ötvözeteket is egyre gyakrabban használnak. Kiváló lehetőség az ilyen ékszerek drágakövekkel történő díszítése.

Read More