Szép kerítés sűrű apácarács révén

A Belátásgátló Kft.-nél kapható apácarácsok többféle alapanyagból is készülhetnek. A sűrű apácarács esetében a bambusz pálcákat használják fel a szakemberek. Ez a matéria tartósságot, időtálló jelleget, egyedi külsőt és sajátos dekoratív adottságot ad a kerítésnek. Az is pozitívum, hogy a bambusz pálcák egyenletesen le vannak csiszolva, a lécek szélei szépen lekerekítve. A sűrű apácarács bambuszpálcái minden olyan pontnál, ahol keresztezik egymást, nem látható ragasztással vannak összeerősítve. Ez a tulajdonság még inkább hozzájárul az esztétikai értékéhez. A sűrű apácarács sajátossága még az, hogy ennek a felülete nem lakkozott. Ezért, ha a tulajdonos azt akarja, azt lehet még pácolni. A szakemberek szerint, erre igazából nem sokszor van szükség, főleg azért nem, mert a kerítésfajta két színben is megvehető. Az egyik natúr vagy világos hárs színű, a másik sötétebb barna, a tölgyhöz hasonló színű. Ha az ember meg akar bizonyosodni a matéria magas nívójáról és a színének egyediségéről, akkor nyugodtan ellátogathat a belatasgatlo.hu oldalra, ahol erről a termékről mindent megtudhat. Az itt megtekinthető és megvásárolható sűrű apácarács még beltéri alkalmazáskor is megfelel, főleg az a fajta, amelyiknél a pálca vastagsága 2 mm. Mivel ez a fajta apácarács vékonyabb, mint amiket kültérre szoktak tenni, ezért könnyen beépíthető minden olyan bútorba, ahova az üveg is befér. Sokan azért választják ezt a céget, mert a műnád ár itt alacsony. Természetesen ez az alapanyag is híres az időtálló jellegéről. Ezt garantálja a tény, hogy a műnád UV védelemmel van ellátva. Nem mellesleg tökéletesen véd a belátás ellen. Az ovális profilú műanyag kerítéstakaró nádszövet masszív és ellenáll az időjárás viszontagságainak. A műnád ár még úgy is kedvező, hogy ennek a készítésekor a munkatársak azt UV-adalékkal készítik. Azt is a pozitívumok listájához kell hozzáadni, hogy az ebből készült kerítés nagy teherbírású ovális profilú műnád pálcákra alapszik, amelyek több színben is megvehetőek. Az extra erős műnád révén tartós és megbízható belátásgátlós oldalkerítés építhető. Mivel a műnád ár reális, megéri ezt választani.