Étterem vezetése könnyedén

Aki csak egy kicsit is belelátott már egy étterem életébe, sok mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy egyszerű és könnyen átlátható folyamatok mennek ott végbe.

Mindezt hihetetlen egyszerűséggel megoldja egy éttermi program, ami bármilyen internettel rendelkező eszközön működi, „elfut”. Ez mit is jelent valójában? Hát azt, hogy rendelkezhetünk az étteremben egy számítógéppel, vagy laptoppal, amin működik az éttermi program. De ha ezek egyike se áll a rendelkezésünkre, kisegíthet minket egy táblagép is. No, de ha még ez sincs az étteremben, akkor elővehetjük a telefonunkat is, amin van internet elérhetőség, és már működik is a éttermi program. Hogyan lehetséges ez?

 

A kor vívmányai között szerepel a felhő rendszernek nevezett csoda, ami által minden adatunk egy képzeletbeli felhőben tárolódik el és bármikor, bárhonnan hozzáférhetünk, csupán egy felhasználónév és jelszó szükséges hozzá, hogy a „felhő megnyíljon” a számunkra. Vagyis, ha akár csak a telefonunk működik az étteremben, mert épp a számítógép tönkrement, nem kell azonnal bezárni az éttermet aznapra azért,mert nem tudunk rendelést felvenni. Nem kell pánikba esni, csak kapjuk elő a telefonunkat és csatlakozzunk a világhálóhoz.  Egy korszerű online éttermi szoftver viszont úgy van megalkotva, hogy a felhő rendszer elvén működjön. Vagyis, bármikor, akármilyen eszköz segítségével beléphetünk az online éttermi szoftverbe és láthatjuk az étterem aznapi működési adatait. Tehát online éttermi szoftver segítségével az összes rendelés adata, az aktuális raktérkészlet és minden egyéb, amit csak látni szeretnénk, ott van egy helyen, számunkra kézenfekvő és elérhető módon.